Hogy ismerheti fel a szülő, ha gyermeke bulimiás?

 

A táplálkozási magatartás olyan kóros elváltozása, amelyet alapvetően két jól elkülöníthető viselkedésminta jellemez. Falásrohamokban jelentkező túlevés, majd azt követő purgálás, azaz a bevitt étel valamilyen módon (önhánytatással és/vagy vízhajtókkal, hashajtókkal,

beöntésekkel) történő kiürítése figyelhető meg. Kialakulásának hasonló okai vannak, mint az anorexiának, vagyis a súlyfóbia, önkontroll, stb. Krónikussá válása szintén maradandó szervi károsodásokat okozhat, például refluxot, ill. a gyomorszáj teljesen elvesztheti záró funkcióját, így a hányás a legváratlanabb pillanatokban jöhet rá az emberre, ezzel kínos pillanatokat okozva az érintett személynek. De ha ez éjszaka, alvás közben történik, életveszélyes állapotot, (fulladást) is előidézhet.

Hogyan ismerheti fel a szülő, ha gyermeke bulimiában szenved?

  • nehezebb felismerni, mivel nem feltétlenül jár drasztikus súlyvesztéssel, és az abból következő külső elváltozásokkal
  • szekrényben, ill. egyéb „rejtekhelyeken” felhalmozott élelmiszerkészlet
  • a gyorsan romló fogak szintén vészjel lehet, ugyanis a gyomorsav, akárcsak a háztartási sósav, igen erős maró hatású, még az azonnali fogmosás sem védi meg a fogzománcot a károsodástól
  • a nyálmirigyek gyulladása jellegzetes, puffadt, kerek, „mókusarcot” kölcsönöz a betegnek
  • sérült kéz, kézhát, amelyet önhánytatás közben sértett fel fogaival
  • „Pro-Mia” bulimiás betegek által szerkesztett weboldalak látogatása, amely a betegség fennállását erősíti

Mi a teendő?

  • mivel a falásrohamok sokszor feszültség- és szorongásoldásra szolgálnak, a kiváltó okok megkeresése fontos tényező a gyógyulás szempontjából, amelybe szakemberek bevonása szintén szükséges
     

 

A fentiekben részletet közöltünk a Táplálkozási Akadémia 2010. februári hírleveléből.

A hírlevelet teljes terjedelmében a következő linken olvashatja: http://www.mdosz.hu/pdf/taplalk_akademia_2010_02_eveszavar.pdf



Megosztás


Kapcsolódó bejegyzések





A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. Szolgáltatásaink használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.